A napokban újra elgondolkodtatott ez a kérdés. Persze annyira nem kell gondolkozni rajta, hiszen nap-mint nap ebben élek, de az ember néha kicsit megáll elmélázni dolgokon.

Először is miért van az, hogy ha felmerül ez a cím, hirtelen tömérdek kommentelő szállja meg a netet? Hirtelen elkezdenek gyűlölködni az emberek, káromkodni a kutyapiszok miatt, jönni azzal, hogy a kutya szenved a lakásban, hogy ne tartsál dobermannt mert megöl stb.stb. A kedvenc kommentelő típusom az aki hosszan taglalja, hogy minden kutyás szemét, majd a végére, olyan Adysan beböki a “de ha mégis”-t és odaírja: tisztelet a kivételnek.

Nem akarok világot megváltani-abból már kinőttem- mégis úgy gondolom, hogy ez a kérdés azért vált ki ennyi érzelmet, ennyi dühöt, mert sok a rossz példa, mert gyűlölködni olyan jó dolog, és sokkal egyszerűbb mint egyet hátralépni is elfogadni hogy ki így-ki úgy éli mindennapjait.

Néha úgy érzem társadalmunk még nem nőtt fel ahhoz, hogy Morzsit kiemeljünk abból a képből, hogy ott ül a kert végében 1 méteres láncon, egy repedt piros fazékkal az orra előtt amiből csirkelábak lógnak ki.

Ébresztő, már nem itt tartunk, illetve remélem hogy másik irányban haladunk.

Nem hiszem, hogy aki foglalkozott már a kutyájával, aki elvitte már labdázni, vagy megtanította pacsit adni, az aki már átélte azt, hogy milyen nagyszerű együtt élni és megérteni négylábú barátunkat, az este láncraveri és egy hétig elfelejti sétáltatni. Fejben kéne óriási szemléletváltás nagyon sok kutyásnak és nemkutyásnak egyaránt.

És mit tehetünk mi, akik a “tisztelet a kivételnek” kategóriát képviseljük?
Nekem az a taktikám, hogy megpróbálok elhatárolódni azoktól akik a közteret kertjükként használják, és egy óra padon ülés után füttyentenek a kutyáiknak, hogy megyünk. Valahonnan a bokorból ekkor előtör Buksi és a gazdájának fogalma sincs, hogy mi történt abban az egy órában.
Vagy gondolom ismerős az a szituáció, hogy kutyasétáltatás címén összeáll 5 gazdi: a kutyák jobbra-balra fekszenek és ugatnak az unalomtól, de ez senkit sem zavar igazán, hiszen ők jót beszélgetnek.

Azt mondom, egy közpark nagyon izgalmas tud lenni, van számtalan villanyoszlop amit meg lehet kerültetni. Van néhány sövény, amit kitűnően lehet előreküldésből ugratni. Van egy oszlopsor, ahol lehet szlalomozni. A padok is igen sok lehetőséget kínálnak. És ott van a labda, a frisbee.

Félreértés ne essék: nem azt mondom, hogy minden kutyának sövényt kell ugrani apportfával a szájában- mi reggel ezt csináltuk, jó kis közönségünk volt - hanem azt, hogy meg lehet találni a város közepén is azokat a lehetőségeket, amitől lehet egy szép napunk és kielégíthetjük kutyás igényeinket! Az hogy városban kutyát tartunk nem indok arra, hogy megfeledkezzünk szükségleteikről, sőt! Miből áll zsebrerakni egy teniszlabdát? Figyeljünk kicsit egymásra, érezzük jól magunkat, és legyünk egy kicsit nyitottabbak!

Nem beszélve arról, hogy egy járókelő sem szólt be még nekem, aki látta Vacakot feladatban… A nem kutyásoknak nagyon sokat számít az, ha látják, hogy kutyuskánk nem fogja őket elfogyasztani reggelire, nem nyálazza össze az öltönyüket, nem ugrik fel a kakaós csigáért…

Free Morzsi!