Igen,  nagybetűvel.

Utálom az apportot.

A kutyám is.

Az apport készség genetikai. (Vegyél Belga juhászt)

Egy jó apportmunkát összerakni legalább fél év.

Az apport egy egyszerű tanítási feladat, ennyi.

Az apport tanítása egy ponttól minden kutyánál más.

Különben meg a valóságban élünk, mi ez a Rex- felügyelő?

Egyébként meg mi értelme van?

És még sorolhatnánk a számos gondolatot, kijelentést, kérdést, ami az apporttal kapcsolatban el szokott hangzani.

Én azt mondom nagybetűvel. Ugyanis az utálat és csalódottság egy olyan erős érzelem- még ha nem is a nemesebbikből való- hogy mégiscsak megérdemel egy nagy „A” betűt. Ha belegondolok, az utóbbi időben benne van az Apport az első 5 gondolatomban, ami csak úgy eszembe jut. Alattomosan beférkőzik a tudat alattiba és ott létezik az a 750 g-os fadarab. Mondok egy példát.

Múltkor azt álmodtam, hogy eldobtam, és a betonon apró kicsi darabokra tört. Olyan szép kicsi szilánkokra esett, lassítva láttam az eseményt és… és hihetetlen boldogság szállt meg álmomban.

Vagy: ülök a metrón munkába menet, kicsit elbóbiskolok és látom magam előtt Vacak lobogó szőrét, ahogy egy óriási apportfával a szájában ugorja át az akadályt…

Vagy: kimegyek dohányozni, elmélázok kicsit, és azon kapom magam, hogy elkalandoztam abba az irányba, hogy hogyan is tanítom majd tovább otthon ezt a feladatot.

Persze otthon semmi sem az előre eltervezettek szerint szokott alakulni…

Ha lenne párom, biztosan féltékeny lenne az Apportfára.

Egy biztos, ha azt hitted tudsz tanítani, akkor az apport egy remek lehetőség arra, hogy kiderüljön mégsem. És az is biztos, hogy nem tudom van –e még olyan feladat aminek tanítása közben ennyi mindent megtudsz a saját kutyádról.

Ha fellengzős akarnék lenni azt mondanám: nem ismered a kutyádat addig amíg nem kezdesz el ezzel foglalkozni. De ez így, ebben a formában azért biztos nem igaz.

Az az igazán szép az Apportban, hogy egyszerűen van benne valami, ami nem kiszámítható, ami mindig meglep, ami miatt úgysem úgy fog történni, ahogy elterveztem.

Hogy milyen a mi apportmunkánk?

Nincs.

Illetve van.

A kutyám szeretni.

De nem érti.

Én értem.

De nem szeretem.

Remélem egyszer kiderül, hogy van Vacakban 1% Akita.

Vagy 2%. Az talán jobb lenne.

Valahogy nehezemre esett kilépni az ajtón reggel 6:15-kor a metsző szélben, és hidegben. Aki városban tart kutyát, ilyenkor nem tudja annyival elintézni ezt a dolgot, hogy kinyitja a kertajtót, majd a fejére húzza  a takarót…

Elindultunk, a sapkát jól a fülemre húztam, persze a kesztyű otthon maradt.

Ahogy kicsit felébredtem a hidegben, csodálatos látvány tárult elém. A téren ott állt a Betlehem a karácsonyfákkal, az utca kivilágítva, és olyan bársony kék sötét ég amit ritkán látok a Belvárosból.
A karácsonyi díszkivilágítás felett megláttam a Vénuszt, ami úgy ragyogott, mintha a díszlet része lenne.

Mindeközben Vacak a leveleket kergetett, ahogy fújta őket a szél.

Ma reggel mindketten örültünk valaminek.

Ma a sulin alapfokos tanfolyamon az egyik gazdi aki tudja, hogy BCSU-zok, megkérdezte: “Móni, van rá esély, hogy 3 év múlva ha pár méterről mutatok egy jelet a kutyámnak, akkor hempereg egyet?” Nyitottam a számat a válaszra, amikor rádöbbentem: 1 éve december 6-án tettük le az alapfokú vizsgát Vacakkal. Gyorsan megnyugtattam, hogy nem kell 3 év, a gazdi szeme meg felragyogott.

Bizony, el kell időznöm ezen a dátumon kicsit, hirtelen a hatása alá kerültem. Mi is volt egy éve az alapos tanfolyamon? Például sírtam, hogy én nem tudok Vacakkal üvölteni, mert olyan cuki. Én voltam az egyetlen később középfokon, aki még nem csinálta a kapu szabályt, mert azt mondták az oktatók, Móni inkább ne…
Volt olyan is, hogy elkaptam a mancsát, hogy ne ugráljon és nem engedtem el. Úgy elkezdte rágni a kezemet, hogy kivérzett… Teljesen kiborultam. Aztán séta közben felette az összes zacskót a földről, meg a papír zsebkendőket. Egyszer egy gyerek kezéből kilopta a hamburgert és zacskóstul megette, máskor egy szegény hajléktalan sonkás szendvicsét lopta le a padról. (ezeket utólag pótoltam sűrű elnézések közepette)

Pórázon pedig nem tudtunk kényelmesen sétálni… természetesen anélkül sem.

Aztán kezdtem ráérezni kicsit a kutyára (még nem nagyon), és végül sikerült az vizsgánk szép pontszámmal.
Vizsga után a Mikulás elhozta nekem Vámosi- Nagy Nóra Klikk c. könyvét, ez sokat lendített a klikkeres tanításomon.

Majd középfok, de az már egy másik történet.

Annyira megütött az az érzés, hogy egy éve még nem gondoltam volna, hogy ILYEN kutyám lesz. Alapfokon elsírtam magam a Bemutató Csoport bemutatóján, “Az én kutyám sosem lesz ilyen okos… brühühü, de már az is elég lenne, ha leülne vezényszóra, meg ilyenek…”

Van mit tanulni még, de egy teljesen más minőségben élek azóta az én Vacakommal. Azt hiszem ez egy megfizethetetlen érzés.  Hogy nem csak van a kutyám meg én, hanem egy páros vagyunk, akik kommunikálunk egymással, és többnyire értjük egymás jeleit.

Esti nagy labdázás és bandázás közepette megjelent a színen egy cuki foxi pórázon. Sosem láttam még a kutyust, meg is jegyeztem, hogy milyen aranyos, a gazdija mosolygott is ránk.

Vacak odament a kutyushoz, a foxis meg tett egy furcsa mozdulatot… konkrétan olyan volt, mint aki meg akarja rúgni Vacakot, de biztos voltam benne, hogy rosszul látok. Hiszen sötét is van, és különben is miért akarná felrúgni Vacakot? Aztán odament hozzájuk a többi kutya, Sharon a dobi és Steffy a staffi… És kiderült, hogy nem képzelődtem, ugyanis a gazdi tényleg rúgni akart, és elkezdett ordibálni. Majd még az öklét is jól boxállásba tette, hogy ki tudja védeni vérvacak és gyilkos dobermann közeledését.

Nem hittem a szememnek. A gazdi tudtára adtuk, hogy ha hozzáér a kutyáinkhoz mi is kijövünk a sodrunkból. Majd ő a nyakörvénél fogva felemlte a foxit, hogy biztonsába tudhassa.

Lefagytam.

A kutyatartást is pszichológiai alkalmassági vizsgához kéne kötni.

Végre! Szerdán és csütörtökön is voltam a Hősök terén Vacakkal, póráz nélkül! Nem volt elrohanás, pedig jöttek mentek a motorosok és voltak zajok rendesen. Nem akarom elkiabálni, de biztató. Főleg az a nagyon jó, hogy már kezdem jól észrevenni testjeleit, hogy mikor kezd megijedni, és így időben tudom kezelni. Meg persze az edzésvezető is sokat segített ebben, szerdán Nóri csütörtökön meg Marcsi látott el jó tanácsokkal! Úgyhogy végre nincs gyomorgörcsöm a Hősök terétől, amit Vacak is érez, hogy “anya nyugodtabb”. Annyi, hogy meg kell tanulnom két felé figyelni, mert annyira ráfókuszálok Vacakra, hogy szemmel tartsam a para jeleit (tehát a parajelenségeket… furmányos ez a magyar nyelv ), hogy sokszor bebakizom a vezénylésnél, nem reagálok elég gyorsan stb. De szerencsére a csoporttagok toleránsak velünk

Ja és csütörtökön edzés után-közben megnéztünk páran a Harry Potter 7/1-et! Szuper volt. Kicsit beszippantott a film, szédültem utána rendesen.

Rögtön kipróbáltam az “invito Vacak” begyűjtő bűbájat, és működöt.

Igen és még annyit akartam írni, hogy szegény Adrinak (tudjátok a dobis lány) begyulladt a mandulája, úgyhogy egyszerre drukkoljunk, hogy minél előbb jobban legyen.

Ja és Csoki Kinga fizeti a rehabomat amiért meghúzódott a vállam a 12,5 kg-os Happy Dog kaja cipelésétől…

Sajnos volt egy kis hiba a bloglog átalakuló motorjával, így amikor Ákos hozzászólását szerettem volna jóváhagyni, hirtelen nem tudtam belépni az oldalamra. Az üzemeltetők nagyon segítőkészek voltak, de némi idő volt, mire helyreállt a rendszer.

Én meg ez idő alatt elszoktam az írástól!

Történt pár dolog: elkezdődött az alapfokú tanfolyam, ahol annak a tanító “néni”-nek igyekszem segíteni aki Vacakot is kiokosította az alapokról anno.
És megvolt az első hivatalos szereplés is, szombaton a most alapfokra járó gazdiknak tartottunk egy rövid és egyszerű bemutatót, hogy hova lehet eljutni a kutyusokkal. Természetesen izgultam, de hamar oldódtam, és Vacak is figyelt rám.  Utána pedig pár BCSU taggal tovább a Hajógyárira.

Külön kiemelném az odautazást… Éva elvitt minket kocsival, Indy a hátsó ülésen Vacak meg elvben a lábam között elöl. Ebből az lett, hogy Vacak az ölemben, néha odébb húztam a farkát, hogy Éva tudjon váltani… Elég mókás volt, de épségben kiértünk a szigetre. Szerencsére a rendőrautó ami szembejött az egyik kereszteződésnél nem villogott le minket odafelé.
Remélem lesz még ilyen közös séta!

Megyek és megnézem a téren megy- e a vödörből- vödörbe labdaszállítás. Nehogy már azt higgyék, hogy a vizsga után normális lettem és már nem hordok le furcsa dolgokat…

Rágom magamban a szombati vizsga óta, hogy kellene egy engedelmes vizsga is. Na jó van egy E1, dehát na azért mégiscsak…

Az engedelmessel valószínűleg az a bajom, hogy nagyon unalmas, nem csak nekem, a kutyának is. Még az ügyességiben ott van a pörgés, meg a mozgalmasság, itt ez nincs. Meg ugye ügyességin nem annyira para, ha ferdén ül be a kicsi kutyám stb.

Egy szó mint száz, az engedelmes munkák elég sok sebből vérzik egyszerre. Nézzük meg, hol, és hogy milyen ötleteim vannak a javításra.

Megcélzott szint: azthiszem 5-ös. 4-est érezném reálisabbnak ezért szeretnék még egyet ugrani.

E5:

Menetelés:
probléma: Nincs elég hosszú szemkontaktusunk, jelenleg max. 30 mp. A kutya távol megy tőlem, és hamar megunja, ha rájön nem potyog virsli az égből. Beülés NAGYON csálé.
ötlet: Hosszú szemkontaktusra gyúrás először itthon, nagy jutalomért a végén, pl vacsi. Ezzel a módszerrel 2 nap alatt a 10mp-ből lett 30. Rövid engedelmes pörgős blokokk, megvezetéssel. Sokat klikkelni arra, ha közel megy hozzám. Kitolni a két megerősítés közötti időt. (Na ez lesz az egyik legnehezebb.) Csoportkerülés fával szimulálva, és a “lábhozt” pontosítani megvezetéssel, sokszor megerősítve bebetonozni az adott pozíciót.

Menet közben fektetés és ültetés:
probléma: minimum kétszer kell mondani, és mutatni is mellé.
ötlet: gyorsítás, azt jutalmazni, ha rögtön reagál, és minél előbb kivenni az erős kézjelet. Ha nagyon nem megy elölről kezdeni, befordulni elé, és úgy vezényszó, viszont akkor kézjel nélkül.

Apportok (sík talajon, akadályon, palánkon):
probléma: Itt szinte csak az van. Nem igazán kedveli az apportfát, illetve hamar megunja. Ha vissza is hozza, nagyon lazán tartja és tőlem 2 méterre kiköpi.
ötlet: Labdánál bevált, hogy mozgásos feladatokat csinálunk úgy hogy a labda a szájában van.  Most ott tartunk, hogy húzogatom az apportot, ha érzem, hogy jól ráfogott klikk. Rápörgetem, futok vele-vagy előle és klikk. Apport szájba és ül vezényszó, ha nem köpi ki: klikk. Apportfával a szájában lábátugrás, ez már elég jól megy, klikk. És sajnos a nagyon unalmas rész: előttem ül és tarja közel: klikk. klikk. klikk.
Az akadály részével nem hiszem, hogy baj lesz, hiszen a mozgásos feladatokat szereti, lehet, hogyha akadály kerül a képbe még izgalmasabb is lesz neki az apport. A téren a sövényen átdobásnál ez bejött, csak az a fránya beülés nincs meg.

Előreküldés:
probléma: nincs meg a 20 méter. kb 5 van belőle az is ferde.
ötlet: hát ez az… Anno az 5 métert margarinos doboz szabdalással értem el, minden nap lefeleztem, és a végén már nem is volt ott. Nem vagyok benne biztos, hogy ez 20 m-es távon működne. Esetleg fához küldeni, vagy bármihez: kerítés, oszlop, pad… Nem tudom igazán ezt hogy csináljam. Valaki javasolta azt is, hogy kaját tegyek le. Nem tudom itt mi lesz a megoldás.

Helyben maradás:
probléma: nem marad helyben Na jó de, de nem eléggé sokáig. Az időre kell gyúrni, de azt nagyon.
ötlet: sűrű megerősítés, letolás ha kimozdul, illetve elszaladásos, elbújós, átugrálós, labdadobálós helyben maradás, egyszóval ha lehet mindig, minden körülmények között!

Szóval így állunk. Minden napra beteszek valami gyakorlást, és figyelem, hogy hogyan alakulunk. Viszont ennyi engedelmes mellé kell valami kicsit pörgősebb, izgalmasabb feladat is, egy két elemet kiveszek a magasabb szintű Ü-ből, pl akadályra merőleges küldés, vagy a vödör és labda feladatot.

Ötletek, tippek?

A napokban újra elgondolkodtatott ez a kérdés. Persze annyira nem kell gondolkozni rajta, hiszen nap-mint nap ebben élek, de az ember néha kicsit megáll elmélázni dolgokon.

Először is miért van az, hogy ha felmerül ez a cím, hirtelen tömérdek kommentelő szállja meg a netet? Hirtelen elkezdenek gyűlölködni az emberek, káromkodni a kutyapiszok miatt, jönni azzal, hogy a kutya szenved a lakásban, hogy ne tartsál dobermannt mert megöl stb.stb. A kedvenc kommentelő típusom az aki hosszan taglalja, hogy minden kutyás szemét, majd a végére, olyan Adysan beböki a “de ha mégis”-t és odaírja: tisztelet a kivételnek.

Nem akarok világot megváltani-abból már kinőttem- mégis úgy gondolom, hogy ez a kérdés azért vált ki ennyi érzelmet, ennyi dühöt, mert sok a rossz példa, mert gyűlölködni olyan jó dolog, és sokkal egyszerűbb mint egyet hátralépni is elfogadni hogy ki így-ki úgy éli mindennapjait.

Néha úgy érzem társadalmunk még nem nőtt fel ahhoz, hogy Morzsit kiemeljünk abból a képből, hogy ott ül a kert végében 1 méteres láncon, egy repedt piros fazékkal az orra előtt amiből csirkelábak lógnak ki.

Ébresztő, már nem itt tartunk, illetve remélem hogy másik irányban haladunk.

Nem hiszem, hogy aki foglalkozott már a kutyájával, aki elvitte már labdázni, vagy megtanította pacsit adni, az aki már átélte azt, hogy milyen nagyszerű együtt élni és megérteni négylábú barátunkat, az este láncraveri és egy hétig elfelejti sétáltatni. Fejben kéne óriási szemléletváltás nagyon sok kutyásnak és nemkutyásnak egyaránt.

És mit tehetünk mi, akik a “tisztelet a kivételnek” kategóriát képviseljük?
Nekem az a taktikám, hogy megpróbálok elhatárolódni azoktól akik a közteret kertjükként használják, és egy óra padon ülés után füttyentenek a kutyáiknak, hogy megyünk. Valahonnan a bokorból ekkor előtör Buksi és a gazdájának fogalma sincs, hogy mi történt abban az egy órában.
Vagy gondolom ismerős az a szituáció, hogy kutyasétáltatás címén összeáll 5 gazdi: a kutyák jobbra-balra fekszenek és ugatnak az unalomtól, de ez senkit sem zavar igazán, hiszen ők jót beszélgetnek.

Azt mondom, egy közpark nagyon izgalmas tud lenni, van számtalan villanyoszlop amit meg lehet kerültetni. Van néhány sövény, amit kitűnően lehet előreküldésből ugratni. Van egy oszlopsor, ahol lehet szlalomozni. A padok is igen sok lehetőséget kínálnak. És ott van a labda, a frisbee.

Félreértés ne essék: nem azt mondom, hogy minden kutyának sövényt kell ugrani apportfával a szájában- mi reggel ezt csináltuk, jó kis közönségünk volt - hanem azt, hogy meg lehet találni a város közepén is azokat a lehetőségeket, amitől lehet egy szép napunk és kielégíthetjük kutyás igényeinket! Az hogy városban kutyát tartunk nem indok arra, hogy megfeledkezzünk szükségleteikről, sőt! Miből áll zsebrerakni egy teniszlabdát? Figyeljünk kicsit egymásra, érezzük jól magunkat, és legyünk egy kicsit nyitottabbak!

Nem beszélve arról, hogy egy járókelő sem szólt be még nekem, aki látta Vacakot feladatban… A nem kutyásoknak nagyon sokat számít az, ha látják, hogy kutyuskánk nem fogja őket elfogyasztani reggelire, nem nyálazza össze az öltönyüket, nem ugrik fel a kakaós csigáért…

Free Morzsi!

Miután Vacak duzzadt a tettvágytól, hogy valamit végre csináljunk, kitaláltam, hogy viszek “akadályokat” a térre. Végy két lukas bóját és még kettőt ami nem lukas, de ki “fusilyukaszotod” késsel. Végül tégy hozzá két partvisnyelet. Máris kész van két ugróakadály. Az igaz, hogy inkább mopsz méretű kutyáknak kihívás, Vacak a kisebbiken csak átlépett, de azért megteszi.

Az volt a tervem, hogy megnézem a merőleges akadályra küldést. Az elején kicsit megzavartam Vacakot, mert odament a bójához, azt hitte az a feladat. Elég hamar rájött, hogy most nem feküdni kell mellette, hanem átugrani a rudat.

Szerencsére lelkes kutyások voltak lent: Andi és frissen sérült Sissy, Adri Sharonnal és Steffyvel nomeg Kinga Csokival. Hamar bulit csináltunk, Csoki és Sharon gyorsan megértette, hogy itt bizony ugrani kell a labdáért! Nagyon jót szórakoztunk! Vacakkal csináltunk egy olyat is, hogy ráküldtem az egyik akadályra, utána tovább a másikra, és a kettő akadály között megkértem Kingát, hogy álljon terpeszbe, szóval még átküldtem Vacit a lába között is. Majd Adri beállt Kinga mellé ugyancsak terpeszben, így a nehezítés az volt, hogy a két akadály után Kinga lába között be, Adri lába között ki…

Szuper volt! Jól éreztük magunkat mi is és az ebek is. Majd “pályabontásnál” egy spontán fénykardozás következett partvisnyéllel. De ezt letagadjuk, mert komoly felnőttek vagyunk.

És különben is Vacak nem is hasonlít Csubakkára….

Nagyon boldog vagyok! A pontszámból látszik, hogy nem voltak eléggé stabilak a gyakorlatok, de megcsinálta. Ahhoz képest, hogy két hete határoztam el, hogy jelentkezem a vizsgára, szerintem jó eredmény. Persze már sok feladat alapja megvolt azért…

Gyakorlatilag minden olyan feladatnál, ahol volt lehetőség újraindításra ezzel sajnos élnünk kellett a vizsgán, de végül sikerült. Aminek örültem, hogy a bíró többször kiemelte az értékelésnél, hogy ha bizonytalan is a kutya, látszik, hogy érti a feladatot.

Azt hiszem ez nagyon fontos lesz a továbblépéshez, szépítéshez.

Úgyhogy most nagy kő esett le a szívemről!
Egyetlen hiányos minősítésű feladatunk a megállítás volt, az nagyon bénára sikerült, nagyon-nagyon lassan reagált hangjelre…
Szuper volt, hogy drukkoltak nekem a nézők/következő vizsgázók, ettől feloldódtam a pályán, és néhány jó tipp is érkezett a kerítésen túlról.

Ma reggel BCS/U edzéssel kezdtük a napot. Tanulság: a helyben maradást még nagyon kell nyomni, mert elég gyatra.

Lassan már el is felejtettem, hogy mennyit stresszeltem a vizsgán, így már azon filózom, hogy mi legyen a következő… Az az igazság, hogy az ügyességi vizsga nagyon élvezetes, viszont nem ártana egy engedelmes is… ami már annyira nem élvezetes.

Itt nagyon nagyon sok mindent össze kell hoznunk, ki kell javítanunk. Na majd meglátjuk.

Néhány képben a vizsga, nemsokára igazi videó is lesz róla, addig is: